Már nincs sok hátra a tekercsekből amit meg lehetne fejteni. Ezen túl, a képességem hogy megmondjam hogy mi az igaz és mi hamis egyre gyengül. Mégis, ahogy ide jönnek erre a helyre, ahol én is megvívom az utolsó csatám, finom vonalak égnek bele a tekercsbe.

Lesz még több is ami elregélhető.

Nem kell lássam a torz rúnákat hogy tudjam, a halál sokakat el fog ragadni. Mégis ezek a torz rúnák ettől függetlenül leíródnak. És elég hamar, az akaratom ellenére, fel fogom olvasni és le fogom fordítani ezeket a rúnákat. Amíg élek.

 

De lesz-e más is aki életben lesz rajtam kívül?

 

A csatatér ami egykor az otthonom volt, most telve van lélektelenekkel, mozgóakkal és merevekkel. Régi nagy ellenségek fognak össze hogy összecsapjanak még nagyobb ellenségekkel. Mind látom őket, még onnan is ahol az erődhöz közelítek. És ők is látnak engem. Egyesek közülük, sokkal hatalmasabbak mint én, eljönnek értem.

 

Megtettem mindent amit tudok a világért. Az nem tett meg mindent amit tud értem, de ez az ára amit meg kell fizetni, ha az ember tudni akarja azt amit én tudok.

 

Most félnem kellene. Haraggal a szemükben közelítenek.

 

De fáradt vagyok. Nem vagyok benne biztos hogy én –

 

FOLYTATJUK