A tekercsek sokat elárulnak nekem. Nem mindennek van értelme. Egyes dolgok annyira valószínűtlenek hogy teljesen ellentmondanak a sors és a történelem folyamának. Így esett meg hogy a hús és vér, miután végre újra egyesülhettek, mégis arra törekedtek hogy elválasszák egymást hideg fémmel.   --HengeHold remetéje Auróra fogta az apja gyenge kezét. Az ő apjáét. A világ még mindig teljesen valószínűtlennek tűnt. Oly sokáig volt ő csak egy sejtelmes alak a képzeletében; most itt volt és haldoklott.

A háború igazságtalan dolog. Sokszor, visszataszítja a szenvedésbe azokat akik már egyszer elszenvedték a szúrását. Így volt ez Llaelben is, ami épphogy csak megízlelte a szabadság ízét mielőtt újabb ellenségek törtek rájuk.   --HengeHold remetéje   Ashlynnt beborította az infernálok alvadt vére – egy jó része kék volt, és minden része bűzlött. A folyosó végén, Marie Aguillon sötét bőre ugyanennek a kéknek egy sötétebb árnyalatát mutatta. Bár Ashlynn nem tudta hogy Vayne di Brascio merre van, biztos volt benne hogy ő is pont így fest.

Irusk elmélázott azon hogy a katonák közül akik most rá céloztak a fegyverükkel hány vesztette el barátait az ő parancsára. A válasz nem nyugtatta meg.

Csak a világ apró részletei szűrődtek át a kómájába. Elfojtott hangok, mint puha suttogások egy távoli szobában. Az vigyázói gyengéd érintései a érzékmentes bőrén. Minden mást sötétség borított.   Sebastian Nemo az ébredés és a halál közti térben lebegett. Álmodott, de minden csak összetört látomás volt és füsté vált amint egy kicsit is közelebb jutott a megismerésüknek. Régi barátok, régi szerelmek, minden már a messzi múltban.  

Az új ellenségek kikényszerítik hogy a régi ellentétek elszunnyadjanak, így erő érkezett a nyugatra azoktól akiket egyszer már magukra hagytak. Menetelve kietlen földeken át hogy újra harcoljanak a régi hazájukért, Dhunia ereje megérkezett. A trollok ereje kétségtelen. A trollok hevessége párja nélküli. Amikor az elsők megérkeztek, a félrelelem átalakult enyhe reménnyé. Vajon az erejük elegendő lesz-e ahhoz hogy visszafordítsák az árt?   -HengeHold remetéje   A feszültséget tapintani lehetett amikor a mogorva arcú tollvérűek megközelítették a gyülekezést. Sároson és fáradtan az meneteléstől, áthaladtak az erőd udvaron ami telve volt Trencherekkel és Winter Guardokkal, akik aggódva figyelték őket.

Sokan próbálták számba venni a lelkek számát amit elragadtak az infernálok, de a veszteségek nagyobbak voltak annál amit halandó elme felfoghat. A fejember kavargó rémes látomásokban viszont láttam hogy több ezer volt a számuk, mielőtt a régi ellentétetek félre lettek téve és a törzsek együtt ragadtak fegyvert.   -HengeHold remetéje   Gurvaldt Irusk már nagyon régen térdelt, ahogy neki tűnt, a császárnője és annak a varázsló párja előtt. Mindkettő arca akár egy maszk, bár a Legfelső Vezér érzékelte az elégedetlenséget mögötte. Olyanok voltak mint egy pár fenséges szobor, Khador színekbe öltöztetve.

A háború egyáltalán nem ismeretlen a Vas Királyságokban. A nevét ezerszer belevésték már minden kőbe. Ám az acél nem küzdhet meg az árnyékkal. Miközben az infernálok beszedték a jussukat, városok omlottak össze és ezernyi fény aludt ki. Egy pár nemes lélek tartotta meg a remény lángját, mindent felkínálva amivel rendelkeztek, hogy visszaszorítsák a sötétséget. Az ilyen bajnokok nehézségekbe ütköztek úton-útfélen, még olyan irányokból is amik közel álltak a szívükhöz.   -HengeHold remetéje     A nagy templom zsongott a sok művelettől ami egyszerre zajlott, egy hatalmas csillogó acél méhkas. Szervitorok és felemelkedett papok ,akiket már beépítettek pókszerű gép testekbe, kúsztak egy hatalmas boltív felületén amit villózó antennák borítottak. Directrix Vasanya figyelte őket, élvezve az egységes mozgásukat.

Tokban tartott kardok mellett cserélt feszült szavak segítenek felépíteni egy közös alapot, de csak a szerénység tudja áthidalni a hatalmas szakadékokat. Észak és Dél dolgozott rajta hogy egyesítsék erőiket, miközben egy eltaszított ifjú az újraegyesülésről álmodozott. -HengeHold remetéje   Julius északra tekintett és elképzelte hogy a llaeli zászló függ minden bástyán. Nincs sok olyan király, gondolta, aki azzal büszkélkedhet hogy elveszített egy királynőt a királysága jó részét, ahogy vele megesett.

Miközben a haladók egységet kerestek, az infernál romlás csápjai szétterjedtek a vidéken. Egyetlen város vagy falu sem menekült meg mohó tapintásuktól az egész Immorenen. -HengeHold remetéje   Ashlynn fel sem pillantott amikor a nemesember, Moler, belépett a tanácskozóterembe. Már előre tudta hogy mit fog mondani, és ő inkább sosem hallotta volna meg. „A falainkon belül vannak már.” mondta Moler. „Hogyan lehetsz benne biztos?” mondta Ashlynn. „A 122 holttest a borospincékben.”

Miközben a vadon népei ráébredtek az egység fontosságára, az emberiség nemzetei hasonló erőfeszítéseket tettek. Az ő utukat azonban még beárnyékolták a rejtett fenyegetések és az emberi hiúság és nagyképűség hátráltatta ezeket az törekvéseket. -HengeHold remetéje     A Legfelső Parancsnoknak majdnem három hetébe telt mire visszatértek Korskba. A léghajó alig repült át a Thornwood felett amikor már gyalog kellett folytatniuk az útjukat. Cygnari felderítők és a Crucible Guard üldözték őket és nagy árat fizettek a megmenekülésért.

Calandra Thruthsayer, a Látó, nézte ahogy a fekete felhők közelebb lebegtek az otthonához. Az őrült remete figyelmeztette őket a közelgő sáskajárásra, a pusztításra amit majd magukkal hoznak. Akkor, a figyelmeztetés aggodalommal töltötte el. Most, félt.

Arlan Strangewayes kapitány szomorkodva nézte, ahogy a Minuteman páros, Jagger és Hess, végzett a század kocsijainak lepakolásával. Már az is rossz ízlésre vallott, ha frissen legyártott warjackeket sima munkajacknek használt az ember, de ezek még ráadásul még annál is újabbak voltak, a tervezésük is épp hogy csak befejeződött.