Miközben a kontinens másik felén az infernálok és a menekültek Henge Hold körül gyülekeztek, Hexeris nagyúr eltöltött pár pillanatot azzal hogy befogadja a környezetét. A skornek nagy része az érzelmeit rövid pórázon tartotta, de Hexeris most azt tapasztalta hogy a jelenlegi társai ezt a képességet sokkal jobban elsajátították.

Letolta magáról a lebénult lova terhét. A zuhanás közben a ló mindkét mellső lába eltörött mint egy seprűnyél. Valin Hauke felnézett a hasadékból. A fenti peremen fekvő hullákból vér csöpögött az arcára. Nyögött egyet, majd elkezdett fölmászni a föld-falakon.

Ez nem az volt amit neki ígértek. Zaateroth nehezen maradt meg a talpán és nézte a hatalmas erőszak tengert. Hullák hegyei biztosítottak ideiglenes fedezéket a halandó lövészek kis csapatainak. Vér és veríték spriccelt a levegőbe.  

Nehéz utat tettek meg, Caspia-ból Henge Holdba. A kardja több mint elég erőt nyújtott neki hogy elbánjanak a szörnyekkel akikkel az útjuk során találkoztak, még egy kaput is megsemmisített a segítségével, de mégis nehéznek találta.

„Harkevich parancsnok,” mondta a nő kimért hangon, „Vygor Pörölye immár az ön parancsnoksága alatt van. Értesítse a szerelőket hogy izzítsák fel a Szörny kazánját. Vigyen le a harchoz mielőtt mint halálra fagynak.”

Az ég dörgött mintha egy vihar közelítene. Még az infernálok is egy pillanatra megdermedtek és meglepetten föltekintettek. Egy fényből gyúrt dárda lőtt ki a gyülekező felhőkből mintha egy villámcsapás lenne, mint egy aláhulló kard. Katonák, kultisták és szörnyek kaptak a szemükhöz a ragyogás miatt.

Haley kezdett elhalványulni. Az erősítések amiket hozott szétforgácsolták az infernálok figyelmét, de mégis egyre közelebb kerültek.   Már eleve gyengén ennyi visszhang megidézése után, próbálta összeszedni a kevés megmaradt erejét. A teste villogott, alig maradva meg a világban.

Amikor az első hajók megjelentek, olyanok voltak Nemo-nak mintha hullócsillagok lennének. Ahogy kilépnek a kapuból, a védő mezőjük fényesen, kéken világított ott ahol az ürességgel találkozott. Mindegyik egy ilyen fénylő csóvával jelent meg ami elnyúlt és követte mozgásukat mint egy farok.

Omodamos szorosabbra fogta a láncos buzogányait. Az ellenszenves ezüst testű izé ami támadta és a boszorkány társa csak idegesítő legyek voltak amik csíptek és a helyük még mindig fájt.   Felkészült hogy megidézzen egy újabb rémálom szörnyet azokból a lelkekből amiket Zaateroth megjelölt. Hadd fejezze be azt ezt a csatát.

A rémálmok hullái hatalmas kupacokban feküdtek mintha halakat zúdítottak volna ki egy hatalmas hálóból. A talaj csúszós volt a kék vérüktől; egyes testek még lüktettek elillanó élettel. A bűzük elérte a legtávolabbi áldozatokat is, és mindenki aki csak tudta próbálta elkerülni.

Ashlynn nem tudta megállni hogy ne fürkéssze folyamatosan a menekülteket Marie Aguillon és Vayne di Brascio után kutatva ahogy a kapu felé haladtak. Nem igazán számított rá hogy meglátja majd őket. A feladata a királynő védelmezése volt; az ő feladatuk meg a nép megvédése volt. Neki jobbak voltak az esélyei.

Barnabas kitépte a kasza szerű végtagját a legközelebbi szörnynek, majd azzal átdöfte a féloldalasan maradt tulajdonosát, és aztán gyors megnyalta a végtag nyers végét. „Olyan íze van mint a pyg-eknek!” bömbölte, a kapuról elfeledkezve. Minden amire vágyhatott itt volt.

Baldwin Gearhart marsall szívesebben támadott volna a khadoriakra körülötte mint a veszett szörnyekre akik most cafatokra tépték a világot. De ma, ennél is többet téptek szét.

Úgy mozgott át a vértócsák között, infernál és az ellenfeleik vére egyaránt, hogy egyik sem szennyezte be a fehér ruházatát. Vér itatta át a talajt, de a Harbinger makulátlan maradt.

Karchev úgy érezte hogy a baltája, Hasító, könnyebb mint amilyennek valaha is érezte. A hatalmas fejsze inkább érződött konyhai bárdnak a markában, ahogy ez mindig megtörtént amikor a csata függősége eluralkodott rajta. Megpördült, és infernál húscafatok repültek le róla körben, ahogy egy ember lovas közelített felé.

Axis, az egyik pörölyéről a másikra váltotta a csapásait, Hatásra és Ellenhatásra, de a hatalmas mennyiségű alvadt vér ami mindkettőt beborította sem tudta elvonni a figyelmét arról hogy most hatalmas jelentőségű dolgok fognak bekövetkezni.

Aurora azon kapta magát hogy kuncog amikor egy képtelen ötlet suhant át az agyán. Most már két gép közös gyermeke vagyok.

Omodamos érezte ahogy a valóság megremeg, elcsúszik. Ezek a módszerek elvártak voltak. A fő érdeklődésére most ez az egy tartott számot aki menekült a csatatéren át. Ez amelyik majd másodszor is elhullik majd.

„Szegény gyermek,” mondta Zevanna, miközben lenézett oda ahol a madárraj Vlad teste fölött gyülekezett. „Tudtad hogy egyszer eljön ez a nap. Légy boldog. A vérvonalad még mindig él.”

Hollók raja örvénylett Zaateroth fölött. Az ezernyi hangjuk őt szólította gúnyos károgással. Még több érkezett, lehetetlenül sok, elfeketítve az eget.