Nem tudott khadoriul, bár meg tudta érteni. Igazából, egyáltalán nem tudott beszélni. Néma volt mióta sok éve az anyja meghalt. A bírtok tulajdonosa „gondozása” alatt élt rabszolgaként, és ott még kevesebb oka volt rá hogy megszólaljon.  

Igen, gondolta Agathon. Nem egy ajánlat, nem egy parancs, csak egy sugallat ennek az elméjébe. Igen, gondolta újra. Ez a te házad. Vannak harcosaid. Védd meg.  

„A parancsaink világosak voltak,” morgott Ghyrrshyld. „A parancsok amikkel nem emlékszem, hogy egyetértettem volna,” mondta Lyesse Uithuyr. A pap rosszallóan nézte az érkezőket. „Nem fogod beszennyezni az istennő környezetét ezzel az...izével.”

Agathon-t a fogva tartóik egy gyönyörűen díszített épülethez vitték amit ezüstös-zöld erdő vett körül. Agathon gyenge volt, de nem annyira gyenge mint amilyennek tettette magát a fogva tartói előtt, de mégis gyenge.

„Mindig ilyen üres ez a hely?” kérdezte Hexeris. A széles sugárúton utaztak ami Ios szívébe vezetett, Scyrah szentélyébe. Útjuk során csak őrködő lélektelen őrszemekkel találkoztak a mérföldköveknél, semmi más élettel.

Gunnbjorn úgy vélte hogy egy saját csatalobogót használni pofátlanság – a Pokollövészek legjobb esetben is csak egy kis csapásmérő egység voltak és amúgy is titkos műveletekre szakosodtak. Nem voltak egy hadsereg. Igazából, csak ketten voltak.

Pyrrhus egymaga ment oda a Láng Papnőjéhez. Ez a ritka eljárás megszegés nem azért volt hogy önmagát védje – inkább hogy a társait. Ők még nem látták a papnőt...így. Feora arcmaszkja fölcsapódott amint Pyrrhus közel ért. A maszk kifejezéstelen volt, de a szemek a maszk mögött nem voltak azok.

Mintha a világ összes nyomora nem lenne elég, Khador most vészesen sodródott a polgárháború felé, ezt Ayn Vanar császárnő jól tudta. Más körülmények közt, biztos lett volna benne hogy nyer és hagyta volna hogy kitörjön a háború. Ám a dolgok most jelentősen máshogy álltak. Most bölcsen kellett döntenie.

A mortitheurgia nagyon látványos volt, Ghyrrshyld el kellett ismerje. Hexeris kisajtolt minden csepp hatalmat azokból a sebekből amiket az önkénteseken ejtett. Ghyrrshyld egy kicsit meg is volt könnyebbülve hogy csak a lélektelen voltak itt hogy tanúi lehessenek az egésznek. Kételkedett benne hogy más kibírná a látványt.

A szerszámai összegyűjtése eltartott egy ideig. Hexeris válogatós volt. A lélektelen behordtak egy halom jó sokszor használt szerszámot, amik addig csiszolódtak amíg a fogazott éleik már csillogtak a halovány fényben.   „Ez a képzelőerőd határa?” kuncogott a túlvilági lény.

»A legutóbbi fejlemények ígéretesek, de nem sikeresek.«   Ghyrrshyld nagyúr végzett a szavak leírásával és újra átnézte a pár oldalnyi részletes jegyzetét.

Mindkettejüket jól tartotta, miközben az Egyesült Klánok megtisztították Caspia-t. Figyelte a zászlóikat hogy tudja mikor harcolnak. A trollvérűek mögött, az infernálok hullái közt, néha egy-egy gremlin előbukkant hogy szórakozzon egyet.

Nem ez volt az első alkalom hogy a klánok Cygnar segítségére siettek, de Gunnbjorn úgy vélte hogy lehet ez az utolsó. Az Egyesült Klánok pont ezek voltak : egységesek. Abban viszont nem volt biztos hogy a cygnari kommandósok a parancsnoksága alatt sokra tartanák ezt az egységet miután kipucolták Caspia-ból az infernálokat.

Kreoss intercessor a másodlagos károkat mérte fel. Senki se vette a fáradtságot hogy elhordja a paladinok hulláit az utcáról, a dögevő madarak pedig köröztek a fejük fölött. Polgárok csapatai próbálták eloltani a közeli épületek parázsló romjait. A Devout warjackek karjáról lecsavarozták a pajzsokat és fegyvereket, majd azok segítettek a romok eltakarításában.

Megmosta a kezét a durva kefével, a vadkan sörtékkel addig súrolva a bőrét amíg véres nem lett. Aztán újra beledugta a forró vízzel teli lavórba. Feora felemelte a csöpögő újait a szeméhez.

Volt egy gondolata a halála előtt : kovnikból infernál.   Aztán a lelke elmenekült a palotából.   Volt egy tartozása amit le kellett rónia.

Azt gondolta, Most majd én megtudom. Amikor az árnyékok azt suttogták „árulás”, tudta hogy mi következik.

Csak egy kis csapattal érkeztek, csupán tizenketten a Fakó Őrségből, akiket Kess a volt kovnik vezetett. Ő idősebb volt mint a többiek, a haját már ősszé varázsolta a tapasztalat, és amikor végre áttörtek a palota védelmén az éjszaka leple alatt, szabadjára engedte a többieket hogy az őrök legyilkolásával kiszórakozzák magukat.

Ayn Vanar császárnő egymaga ült az tróntermében, kiséret nélkül, felvigyázás nékül. Sebezhetően.   A kezével az ölében, a feje lebukott, úgy tűnt elmerült a gondolataiban.   Vagyis csak így hitte az egyetlen vértől csöpögő orvgyilkos aki idáig eljutott.

Agathon azzal ütötte az idejét hogy átnézte a szerződéseket. Nagyobb részüket harcba hívták hogy ide idézzék a sereget ezekre a földekre, de még sokan mások is maradtak. Azokat a személyeket nézte át részletesebben akiket fölkereshet ha majd kiszabadul innen.