Egy hatalmas, Fekete Horgony szimbólumot viselő warjack újra elkezdett zümmögni, újult erővel, meglepve ezzel Roget d’Vyaros-t. Be kellett vallja hogy nem tudott sokat a warjackekről, de annyit igen hogy egy warcaster van a közelben.

Zaateroth érezte a suttogásokat ahogy az Őrző beleszületett a világba, előbújva minden árnyékból, előcsöpögve a világ repedéseiből.

Valami közeledett. Valami nagy, félelmetes, hatalmas. Barnabas már majdnem ki tudta szimatolni. Valami emelkedett a támadók között.   Valami amit megölhetett.

Nem fogok sírni, nem fogok sírni, nem fogok sírni. Minden alkalommal amikor Baldwin Gearhart marsall lelőtt egy újabb kultistát vagy üvöltőt, ahogy utat vágott magának, megismételte ezt a mentális gyakorlatot.

Midwinter érezte hogy a puszta jelenléte kiterjed minden lélekkel amit begyűjtött, egy olyan érzés amikor egy pohárnyi bor végül átlöki az ember a teljes részegségbe. Így nem is tudta átérezni Hauke személyes dühét amikor a Khador warcaster megpróbálta megölni egy fölrepesztéssel.

Meneteltek, meneteltek Henge Holdba, meneteltek oda a csatába. Egy egészen nagy seregük volt, amely meg tudott birkózni a háború kihívásaival. De Gunnbjorn még mindig nem tudta hogy mit fog tenni ha megérkeznek.

„Vajon ez a legjobb megoldás, intercessor?” kérdezte Cyrenia exemplar nagymester. Kreoss az a Láng Templomát figyelte. „Nem voltál itt. Kíméletlen volt a paladinokkal szemben és a saját Lángőrei életét sem óvta.”  

Ayn Vanar érezte, hogy az irányítás kicsúszik a kezéből. A terve, hogy Regna-t délre csalogassa, abban a hitben hogy az infernál mesterei már a Stasikov palotában is átvették a hatalmat, már nem számított. A mesék a menekültekről és a hihetetlen szövetségekről sem számítottak.

Nem tudott khadoriul, bár meg tudta érteni. Igazából, egyáltalán nem tudott beszélni. Néma volt mióta sok éve az anyja meghalt. A bírtok tulajdonosa „gondozása” alatt élt rabszolgaként, és ott még kevesebb oka volt rá hogy megszólaljon.  

Igen, gondolta Agathon. Nem egy ajánlat, nem egy parancs, csak egy sugallat ennek az elméjébe. Igen, gondolta újra. Ez a te házad. Vannak harcosaid. Védd meg.  

„A parancsaink világosak voltak,” morgott Ghyrrshyld. „A parancsok amikkel nem emlékszem, hogy egyetértettem volna,” mondta Lyesse Uithuyr. A pap rosszallóan nézte az érkezőket. „Nem fogod beszennyezni az istennő környezetét ezzel az...izével.”

Agathon-t a fogva tartóik egy gyönyörűen díszített épülethez vitték amit ezüstös-zöld erdő vett körül. Agathon gyenge volt, de nem annyira gyenge mint amilyennek tettette magát a fogva tartói előtt, de mégis gyenge.

„Mindig ilyen üres ez a hely?” kérdezte Hexeris. A széles sugárúton utaztak ami Ios szívébe vezetett, Scyrah szentélyébe. Útjuk során csak őrködő lélektelen őrszemekkel találkoztak a mérföldköveknél, semmi más élettel.

Gunnbjorn úgy vélte hogy egy saját csatalobogót használni pofátlanság – a Pokollövészek legjobb esetben is csak egy kis csapásmérő egység voltak és amúgy is titkos műveletekre szakosodtak. Nem voltak egy hadsereg. Igazából, csak ketten voltak.

Pyrrhus egymaga ment oda a Láng Papnőjéhez. Ez a ritka eljárás megszegés nem azért volt hogy önmagát védje – inkább hogy a társait. Ők még nem látták a papnőt...így. Feora arcmaszkja fölcsapódott amint Pyrrhus közel ért. A maszk kifejezéstelen volt, de a szemek a maszk mögött nem voltak azok.

Mintha a világ összes nyomora nem lenne elég, Khador most vészesen sodródott a polgárháború felé, ezt Ayn Vanar császárnő jól tudta. Más körülmények közt, biztos lett volna benne hogy nyer és hagyta volna hogy kitörjön a háború. Ám a dolgok most jelentősen máshogy álltak. Most bölcsen kellett döntenie.

A mortitheurgia nagyon látványos volt, Ghyrrshyld el kellett ismerje. Hexeris kisajtolt minden csepp hatalmat azokból a sebekből amiket az önkénteseken ejtett. Ghyrrshyld egy kicsit meg is volt könnyebbülve hogy csak a lélektelen voltak itt hogy tanúi lehessenek az egésznek. Kételkedett benne hogy más kibírná a látványt.

A szerszámai összegyűjtése eltartott egy ideig. Hexeris válogatós volt. A lélektelen behordtak egy halom jó sokszor használt szerszámot, amik addig csiszolódtak amíg a fogazott éleik már csillogtak a halovány fényben.   „Ez a képzelőerőd határa?” kuncogott a túlvilági lény.

»A legutóbbi fejlemények ígéretesek, de nem sikeresek.«   Ghyrrshyld nagyúr végzett a szavak leírásával és újra átnézte a pár oldalnyi részletes jegyzetét.

Mindkettejüket jól tartotta, miközben az Egyesült Klánok megtisztították Caspia-t. Figyelte a zászlóikat hogy tudja mikor harcolnak. A trollvérűek mögött, az infernálok hullái közt, néha egy-egy gremlin előbukkant hogy szórakozzon egyet.